Visszavonulót fújt Porosenko: nem lesz újabb mozgósítás



Petro Porosenko ukrán elnök a korábbi tervekkel ellentétben lefújja a részleges mozgósítás hetedik hullámának bevezetését – olvasható az államfő Twitter-oldalán még pénteken közzétett közleményben.

„Arra az elhatározásra jutottam, hogy újabb mobilizációs hullám bevezetése helyett, jelentősen megemeljük az ukrán katonák anyagi juttatásait”

– idézi Porosenkót mikroblogjában az elnöki sajtószolgálat.
Az államfőre hivatkozva az Interfax-Ukrajina Hírügynökség közölte, hogy eddig 22 ezer fővel nőtt a szerződéses katonák létszáma, így indokolatlanná vált a mozgósítás elrendelése.

„Év elejétől téma volt az újabb részleges mozgósítási hullám bevezetése. Ezzel szemben a kormánnyal, az önkéntesekkel és a megyevezetőkkel szoros együttműködésben arra az elhatározásra jutottunk, hogy január 1-től hétezer hrivnyára emeljük a hivatásos katonák minimálbérét. Ennek következtében év elejétől az Ukrán Fegyveres Erők szerződéses állományának létszáma 22 ezer fővel gyarapodott”

– fogalmazott Petro Porosenko pénteken Zaporizzsjában, ahol a megye vezetőivel találkozott. Az államfő kiemelte, hogy a szerződéses katonák között nincs probléma a fegyelemmel, motiváltak és a többségük harci tapasztalattal is rendelkezik.

„Nincs közöttük bűnöző, kötelezettségszegő, nagy többségük már megjárta a Terrorellenes Hadműveleteket (ATO). Nem kell őket már újra kiképezni. Ismételten kihangsúlyozom, ezek az emberek mindnyájan önként jelentkeztek katonának” – mondta az ukrán elnök Zaporizzsjában.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk megkezdték az előkészületeket a részleges mozgósítás soron következő hetedik hullámának a bevezetéséhez, a hadkiegészítők az első lépésben nekiláttak az adategyeztetésnek és a behívók kézbesítésének.