Lengyelország 120 határőrt és rendőrt küld Görögországba



Lengyelország 60 határőrt, 40 rendőrt és 20 menedékjogi szakértőt küld Görögországba, a Frontex uniós határvédelmi ügynökség, valamint az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) munkájának támogatására – közölték vasárnap a lengyel belügyminisztérium honlapján.

lengyel_katonak

A Mariusz Blaszczak tárcavezető által hozott döntést a schengeni és a külső uniós határ megerősítésével indokolták.

A belügyminiszter döntése “annak a szolidaritásnak jele, melyet Lengyelország a migrációs válság által a leginkább érintett államokkal vállal” – áll a közleményben.

Lengyelország már január elején 25 határőr-szakértőt irányított az égei-tengeri Leszbosz szigetére, a csoport Frontex keretében támogatta a helyi hatóságok munkáját a migránsáradat kezelésében.

Az év elején pedig 30 lengyel határőr Szlovéniába indult, tavaly ősszel pedig 50 tisztviselő a magyar-szerb határ őrizetében segített.

Az európai migrációs válság kezeléséről szóló uniós tárgyalásokon a lengyel kormány azt az álláspontot képviseli, hogy humanitárius segítséget kell nyújtani a közel-keleti válság sújtotta területeken, ezzel párhuzamosan meg kell erősíteni a külső uniós határ védelmét. Lengyelország ugyanakkor ellenzi az állandó menekültelosztási mechanizmus bevezetésére irányuló terveket.

(MTI)