Brüsszel megvárakoztatja Kijevet



Végleges, hivatalos forrásból ugyan még nem erősítették meg, de biztosra vehető így is, elmarad a májusi Európai Unió–Ukrajna csúcsértekezlet.

eu

A fórumra eredetileg május 19-én, Brüsszelben került volna sor – írta a Korrespondent. A kiszivárgott információk szerint hamarosan a brüsszeli fél és Kijev is hivatalos kommünikét ad ki a halasztásról. Hogy mikor pótolják a megbeszélést, egyelőre senki sem tudja. Mint ahogyan annak okát sem, miért marad el a fórum.

A találgatások arról szólnak, hogy az elutasító hollandiai népszavazás, valamint az erőtlen kijevi reformfolyamat állhat a halasztás mögött.

Most úgysem tudnának a felek semmi biztatót mondani, hiszen még a régóta ígért vízummentesség is halódik.
Utoljára 2015 áprilisában tartottak EU–Ukrajna csúcsot, azon Petro Porosenko elnök azt mondta, országának 5 év múlva olyan szinten kell állnia, hogy készen legyen benyújtani az EU-hoz történő csatlakozás dokumentumcsomagját.