Elektromos autókat vásárol Németország



Támogatási programot indít a német kormány elektromos meghajtású autók vásárlására – jelentették be szerdán Berlinben.

elektromosauto

Az elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Nettó 60 ezer eurós listaár felett nincs kedvezmény.

A 600 millió eurós program mellett 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, és 100 millió eurós beruházással legkevesebb 20 százalékra emelik az elektromos autók arányát az állami autóflottában.

Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya elérheti az 1 százalékos “kritikus tömeget”, aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése – mondta Alexander Dobrindt közlekedési miniszter.

A program a német ipar erősítését is szolgálja, célja a hazai kutatás-fejlesztés és gyártás ösztönzése, de versenysemleges, külföldi gyártók is részt vehetnek benne – tette hozzá Sigmar Gabriel gazdasági miniszter.

A program májusban indul, és a források kiapadásáig vagy legkésőbb 2019-ig tart.

mti