Grúzia – Élénkül az urán feketepiaci forgalma



Őrizetbe vettek öt embert illegális uránkereskedelem gyanújával a grúziai Kobuleti üdülővárosban, ez már a második ilyen jellegű eset áprilisban – közölte ma az Interfax orosz hírügynökség a kaukázusi ország állambiztonsági szerveire hivatkozva.

Az állambiztonsági szervek szerint az őrizetbe vettek grúz állampolgárok voltak, akiket akkor fogtak el, amikor a sugárzó anyagot egy kobuleti lakásra vitték eladás céljából – írta az MTI.

Az uránt 3 millió dollárért, azaz 828 millió forintért akarták értékesíteni – tették hozzá a grúz hatóságok.

Szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a gyanúsítottaknál lefoglalt 1,625 kilogramm sugárzó anyag az urán 238-as, és csekély mennyiségben a 235-ös izotópja. A dpa német hírügynökség szerint a sugárzó anyagot úgynevezett piszkos bombák (hasadóanyagokat hagyományos töltet felrobbantásával szétszóró, sugárfertőzést okozó szerkezetek) készítéséhez lehet felhasználni.

A gyanúsítottakat öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti.

Áprilisban ez már a második eset Grúziában, hogy sugárzó anyag illegális kereskedelme miatt vettek őrizetbe személyeket, korábban egy hatfős csoport 238-as uránizotópot akart eladni 200 millió dollárért.

Biztonsági szakértők attól tartanak, hogy a Szovjetunió 1991-es összeomlását követően az egykori nukleáris létesítményekből uránt és más sugárzó anyagot lophattak.

(MTI)