Németh Zsolt Minszkben: a parlamenti választás fontos próbája lesz a demokratizálódásnak



A szeptemberre kitűzött parlamenti választás nagyon fontos próbája lesz Fehéroroszország demokratizálódási folyamatának – jelentette ki az MTI-nek pénteken telefonon nyilatkozva Németh Zsolt külügyi bizottsági elnök, aki egy többpárti bizottsági küldöttség élén Minszkben tartózkodik.

A látogatás hátterében azt áll – mondta Németh Zsolt -, hogy az Európai Unió külügyminiszterei október 12-én felfüggesztették a Fehéroroszország elleni szankciókat, mert úgy ítélték meg, hogy a korábbiaknál átláthatóbb és nyugodtabb elnökválasztást tartottak előző nap az országban, valamint az egykori szovjet tagköztársaságban augusztus végén szabadon engedtek hat politikai foglyot Aljakszandr Lukasenka államfő amnesztiarendelete értelmében.

“Bízunk abban, hogy ezekkel elindult az emberi jogok és a politikai szabadságjogok fehéroroszországi érvényesülésének megteremtése” – jelentette ki a politikus. Az egyik nagyon fontos biztosíték a szabad és demokratikus választásokra, hogy ezeken nemzetközi megfigyelők lehetnek jelen, és a fehérorosz vezetés nyitott erre. Jelen lehetnek majd az Európa Tanács (ET) és más nemzetközi szervezetek képviselői.

“Az Európa Tanács egyik alelnökeként nagyon fontosnak tartom, hogy a szervezet egy komoly delegációval tudja ellenőrizni a választások tisztaságát. Illetve az ellenzék is azt hangsúlyozta a megbeszéléseinken, hogy számukra – noha a választói törvény módosítása már nem reális célkitűzés – az eljárási szabályok megváltoztatása mind a próbái lesznek a fehérorosz demokratizálódási folyamatnak” – tette hozzá.

Ilyen eljárási változtatások például az ellenzék azon jogának biztosítása, hogy részt vehet a helyi és az országos választási bizottságokban, illetve megteremtsék a szavazatszámlálás átláthatóságát. Ha szabad és nemzetközileg is legitimnek tekintett választás lesz szeptemberben Fehéroroszországban, akkor megnyílhat a lehetőség arra, hogy az ország fokozatosan visszatérjen a nemzetközi szervezetekbe, például az Európa Tanácsba, amelynek a munkájában jelenleg nem vehet részt.

Ebben a folyamatban az is fontos lehet, hogy a minszki parlament nyitottnak mutatkozik az ET vezetésével folytatandó párbeszédre – mondta a bizottsági elnök az alapján, hogy a magyar delegáció tárgyalt egy külügyminiszter-helyettessel, a parlamenti alsó- és felsőház külügyi bizottsági elnökeivel, a felsőház alelnökével, és az ellenzék képviselőivel, köztük Tacjana Korotkeviccsel, aki jelölt volt az októberi elnökválasztáson.

A kétoldalú kapcsolatok tekintetében azért fontos a magyar külügyi bizottság látogatása, mert bár kölcsönös külügyminiszteri látogatás volt már a két ország között, parlamenti delegációs látogatásra hosszú évek után most először kerítettek volt. “Bízunk abban, hogy mostantól ezek is újraindulnak, mert szabadnak bizonyul majd a parlamenti választás” – jelentette ki Németh Zsolt.

A gazdasági kapcsolatokban már most nagyon sok kedvező jel van. Már van közvetlen repülőjárat a két főváros között, és hamarosan az OTP és a Richter képviselői Fehéroroszországba látogatnak, hogy megvizsgálják a befektetési lehetőségeket – tette hozzá.

Ami az oktatási és kulturális együttműködést illeti, a két ország tervbe vette, hogy Magyarországon fog tanulni negyven fehérorosz ösztöndíjas. Ezenkívül kilátásban van az együttműködés a két kiváló fővárosi opera, a minszki és a budapesti között – mondta.

(Forrás: MTI)