Dzsihadista propagandáért ítéltek el egy 15 éves fiút



Dzsihadista propagandáért húsz hónap letöltendő börtönre ítéltek egy 15 éves fiút Ausztriában csütörtökön, alig egy évvel azután, hogy egyszer már elítélték őt, mert pokolgépes merényletre készült az egyik bécsi pályaudvar ellen, és csatlakozni akart az Iszlám Államhoz.

iszlam-allam

A török származású, akkor 14 éves iskolást tavaly májusban kétévi, nagyobbrészt felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották, büntetéséből nyolc hónapot kellett letöltenie. Ám nem sokkal azután, hogy feltételesen szabadlábra helyezték, mobiltelefonjáról egy toborzó célú, az Iszlám Állam terrorszervezet egyik fegyveresét ábrázoló fényképet küldött egy másik fiatalembernek.

A Bécstől mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Sankt-Pölten bírósága most húszhavi letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá, tekintettel arra, hogy tettét visszaesőként követte el. Az ítélet nem jogerős. Indoklásában a bíró azt hangoztatta, hogy enyhe büntetést szabott ki, egyúttal arra figyelmeztette a vádlottat, hogy ez lesz az utolsó esélye, hogy megvesse lábát az osztrák társadalomban.

A védő azzal igyekezett menteni a 2007-ben Ausztriába került fiút, hogy hátrányos megkülönböztetésként élte meg, hogy súlyos tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek közé tették az iskolában, és ez is hozzájárult radikalizálódásához.

Belügyminisztériumi közlések szerint Ausztriából 260 ember, köztük több nő és gyermek utazott Szíriába és Irakba, hogy ott az Iszlám Állam oldalán harcoljon.

MTI