Bűnözők országa lehet Ukrajnából



Ukrajna képtelen megbirkózni a növekvő bűnözéssel – állítja Anatolij Matiosz legfőbb katonai ügyész, aki szerint a rendvédelmi szervek mára teljes egészében elvesztették fölötte az ellenőrzést. Különösen nyugtalanító, hogy a bűnözés növekedésével együtt jelentősen megnőtt maguknak az elkövetőknek a cinizmusa és kegyetlensége is. Erre utal egyébként az is, hogy az idei esztendő első három hónapjában már 3512 gyilkosságot és több mint 15 ezer testi sértésként meghatározott bűncselekményt követtek el az országba, írja cikkében az mno.hu.

A nyilvánosságra kerülő statisztikai adatokból egyértelműen az derül ki, hogy az utóbbi két év során jelentősen átalakult Ukrajna bűnügyi palettája. Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a korábbról ismert és előszeretettel alkalmazott „műfajok”, mint például a lopások, a betörések, a rablások mára esetleg kimentek volna a divatból, netalán azok művelői időközben szakmai átképzésre adták volna a fejüket. Erről ugyanis nincs szó, sőt, éppen ellenkezőleg, hiszen azok száma is szembetűnően növekedett. Az ország déli és középső régióiban például fiatalemberekből verbuválódott bandák tartják rettegésben a falvakban élő embereket

. Válogatás nélkül lopnak, rabolnak, mindent visznek, ami csak mozdítható, nem kímélve az amúgy is szegény és magatehetetlen nyugdíjasokat sem, jóllehet néhány éve még elsősorban a tehetős emberek, a helyi farmerek, üzletemberek és csinovnyikok otthonait célozták meg.

S ha a korábbi években még szenzációszámba ment egy bankrablás, ma már egy ilyen hírre senki nem kapja fel a fejét. Április 12-én például Kijev központjában fényes nappal rabolták ki az egyik pénzintézetet. A múlt héten pedig Odesszában Muha típusú gránátvetővel zúdítottak tüzet a Pivdennij (Déli) Bank egyik fiókintézményére. Itt ugyan nem raboltak, csak jelentős károkat okoztak, amivel valakik valakiket bizonyára „csak” figyelmeztetni akartak. Az emberek pedig ilyenkor legfeljebb vállat vonnak, fejüket csóválják, s magukban arra gondolhatnak, hogy hova is süllyedhet még az ország, miközben elrebegnek néhány hálálkodó szót is, ha a történtek nem követeltek emberéleteket.

Ugyancsak új színt jelentenek a bűnözés palettáján a robbanóeszközökkel elkövetett bűntettek, és szintén csak a változást jelzi a gyilkosságok számának drasztikus növekedése, amelyek tekintetében a bűnözés már alaposan felülmúlta a ma is félelemmel és rettegéssel emlegetett kilencvenes évek közepének statisztikáját, amelyben a csúcsot az 1995-ös esztendő tartotta közel 4800 gyilkossággal.

Tavaly 8224, az idei év első három hónapja során pedig már 3512 ember vált az erőszak áldozatává.

S ha a tendencia folytatódni fog, akkor 2016 messzemenően túlszárnyalhat majd minden eddigi rekordot, és ez akár azt is jelentheti, hogy a gyilkosságok áldozatainak száma nagyobb lesz, mint az úgynevezett terrorellenes műveletekben elesett katonák és civilek száma együttvéve.

A hatalmas információs kavalkádból azonban nehéz kihámozni, hogy valójában mi is helyzet a bűnözéssel. A legfőbb ügyészség száraz statisztikájából ugyanis az derül ki, hogy a helyzet évek óta nem változik. Ha abból indulunk ki, hogy 2013-ban 565 182, tavaly pedig

566 804 bűnesetet regisztráltak az országban, a különbség, illetve a növekedés mértéke (1622 eset) legalábbis a számszerűség tekintetében nem tűnik különösebben aggályosnak, hiszen az inkább cáfolja, mintsem erősíti a bűnözés drasztikus növekedésével kapcsolatos állításokat. Csakhogy a teljes képhez hozzátartozik az is, hogy Ukrajna lakossága az utóbbi két évben legalább hétmillió fővel csökkent. Kétmillió ember maradt például az Oroszország által bekebelezett Krímben, mintegy négymillióra becsülik az úgynevezett donecki és luhanszki népköztársaságok lakosságának a létszámát, s legalább egymillióra tehető azok száma is, akik az utóbbi egy-két évben szétszéledtek a nagyvilágban. Így valójában az ország lakosságának létszáma nem lehet több 38 milliónál.

Szakértők szerint a bűnözés növekedésének ugyan számos oka és összetevője van, ám két szempontnak, a keleti végen zajló háborús eseményeknek és a tovább romló szociális-gazdasági helyzetnek, az ezzel járó elszegényedésnek döntő a szerepe. A háború ugyanis nem csupán harcolni, hanem gyilkolni is megtanítja az embereket, arról már nem is szólva, hogy ezzel együtt kellő számú eszközt is biztosít az erőszak elkövetéséhez.

Akár tízmillió fegyver is lehet az embereknél.

A romló szociális-gazdasági körülmények pedig, amelyeknek napról napra súlyosbodó terhét szinte valamennyi ukrán állampolgár érzékeli, egyre kilátástalanabb helyzet elé állítják az embereket, akik közül korántsem mindenki hajlandó tovább szorítani azon a bizonyos nadrágszíjon, és türelmesen elviselni a kormány újabb és újabb, reformoknak nevezett intézkedéseit. A bűnözési statisztikákból ugyanis az derül ki, hogy a könnyű haszonszerzés reményében egyre többen inkább mások nyakát igyekeznek megszorongatni. S mindebből következően arra a kérdésre, hogy mi következhet még, ma senki nem tudja a választ. Egyelőre ugyanis legfeljebb az látszik biztosnak, hogy belátható időn belül – akár évekig – sem a háborúnak, sem pedig az ukránok megpróbáltatásainak nem látni a végét.