Kiesett a Puskás Akadémia a magyar élvonalból



Lejátszották a 33. forduló mérkőzéseit az OTP Bank Ligában, azaz véget ért a magyar labdarúgó NB I mostani szezonja. A Ferencváros végzett az élen, a zöld-fehérek már korábban bebiztosították elsőségüket. Böde Dániel lett a gólkirály.

puskasakademia

 

Thomas Doll együttese történelmi rekordot jelentő 21 pontos előnnyel zárt a tabella élén, a korábbi csúcsot az MTK tartotta, amely az 1998/99-es idényben 19 ponttal szerzet többet a második helyezettnél.

Eldőlt az is, hogy a szezont borzalmas formában kezdő Videoton lett a második. A Békéscsabán ikszelő Debrecené lett a bronzérem. A Vasastól vereséget szenvedő MTK ugyan a negyedik helyen ragadt, de indulhat majd az Európa Liga-selejtezőben.Ha már Vasas, az angyalföldiek sikerrel harcolták ki a bennmaradást, 2-0-ra nyertek Dunaújvárosban az MTK ellen. Sikerük azt is jelentette, hogy bár a Puskás Akadémia 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot, a felcsútiak búcsúznak az NB I-től a Békéscsabával együtt. A Puskás Akadémia három szezont töltött az élvonalban.

NB1, 33. FORDULÓ

2016-04-30 16:30 PUSKÁS AKADÉMIA
Grgic 20
Tar 31
2-1 HONVÉD
Bobál Dávid 90+2
2016-04-30 16:30 BÉKÉSCSABA 0-0 DEBRECEN
2016-04-30 16:30 MTK 0-2 VASAS
Vida 66
Pavlov 90+1
2016-04-30 16:30 ÚJPEST 0-3 VIDEOTON
Nego 55
Tischler 76
Juhász 90+3
2016-04-30 16:30 HALADÁS 0-1 FERENCVÁROS
Kovács L. 31 (öngól)
2016-04-30 19:00 DIÓSGYŐR 0-2 PAKS
Bartha 45
Kecskés 90+3
piros: Bertus 79

 

A bajnokság végeredménye:

1. Ferencvárosi TC 33 24 4 5 69–23 +46 76
2. Videoton FC 33 17 4 12 42–29 +13 55
3. DVSC-Teva 33 14 11 8 48–34 +14 53
4. MTK Budapest 33 14 9 10 39–37 +2 51
5. Szombathelyi Haladás 33 13 11 9 33–37 –4 50
6. Újpest FC 33 11 13 9 42–37 +5 46
7. Budapest Honvéd 33 12 7 14 40–39 +1 43
8. Paksi FC 32 11 7 14 39–40 –1 40
9. Diósgyőri VTK 32 10 8 14 37–45 –8 38
10. Vasas FC 33 9 5 19 32–54 –22 32
11. Puskás Akadémia FC 33 7 10 16 35–51 –16 31
12. Békéscsaba Előre 33 6 9 18 25–55 –30 27

 

A góllövőlista

17 gólos:

Böde (Ferencváros)

11 gólos:

Diagne (Újpest), Torghelle (MTK)

9 gólos:

Kamber (Honvéd), Sesták (Ferencváros)

8 gólos:

Lencse (Puskás Akadémia/Újpest), Novothny (Diósgyőr)