Közel 90 ezer kiskorú kért menedéket az EU-ban



Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint 2015-ben 88 265 kiskorú kért menedéket az Európai Unió valamelyik tagállamában. Ők mind kísérő nélkül érkeztek Európába. Magyarországon több mint 8000 kiskorút regisztráltak.

menekultek3

 

Az Eurostat a jelentésből az is kiderül, hogy 2015-ben az unió tagországaiban majdnem négyszer annyi kiskorú kért menedéket, mint egy évvel korábban.A 2008-2013-as időszakban a kiskorúak száma 11 ezerről 13 ezerre emelkedett, 2014-ben számuk csaknem megduplázódott, elérve a 23 ezret.

A kiskorúak 51 százaléka, vagyis kb. 45300 gyermek afgán, akiknek több mint fele Svédországban kért menedéket. Magyarországon 8805 kiskorú folyamodott menekültstátusért – közülük 4875 afgán volt.

A szíriaik teszik ki a menedékkérő fiatalok 16 százalékát: Németországon mintegy 4000, Svédországban 3800, Magyarországon pedig 2240 szíriai kiskorú kér nemzetközi védelmet.

Az Eurostat számai szerint az unió országai között Magyarország a harmadik, ahol a legtöbb, kísérő nélküli kiskorú menedékkérőt regisztrálták. A 8805 védelemre jogosult gyermek 86 százaléka fiú, harmaduk 14 évesnél fiatalabb – írták.

Forrás: MTI