Rezsiemeléssel együtt emelték a létminimumot Ukrajnában



Hat százalékkal emelték meg a minimálbért és a nyugdíjminimumot Ukrajnában, miközben május 1-jétől nagy mértékű rezsiemelés lépett életbe. Az idei állami költségvetési törvény rendelkezése alapján a kijevi kormány a minimálbért 1450 hrivnyában (mintegy 15 800 forint), a legkisebb nyugdíj összegét 1130 hrivnyában (12 300 forint) állapította meg.

hrivnya

A létminimum összege ez alapján hat százalékkal emelkedett: gyermekeknek hat éves korig 1228 hrivnya (13 400 forint), 6-18 év közöttieknek 1531 hrivnya (16 700 forint).

A kormány e heti ülésén úgy határozott, hogy december 1-jétől újabb 10 százalékkal emeli meg a minimálbért és a nyugdíjat, így várhatóan idén összesen 16 százalékos növekedés lesz, a tervezett 12 százalék helyett. Volodimir Hrojszman kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy számítani lehet még további emelésre is az idén.

Vasárnap lépett életbe a szerdai kormányülésen bejelentett újabb jelentős gázáremelés is. Az ukrán kormány piaci szintre, azaz nagyjából a duplájára emelte a gáz fogyasztói árát. A gáz ára egységesen – a különböző tarifákkal és áfával együtt – ezer köbméterenként 6879 hrivnyára (több mint 75 ezer forint) nőtt a lakossági fogyasztók számára.

A gázár emelésével együtt a távhőszolgáltatás díja is emelkedik, gigakalóriánkénti 652 hrivnyáról (mintegy 7 ezer forint) 1041 hrivnyára (csaknem 11 400 forint).

A lakossági áram fogyasztói ára legutóbb március 1-jétől emelkedett a korábbihoz képest 25 százalékkal. A következő áramdíjemelés szeptember 1-jétől várható.

A gázáremeléssel együtt szociális támogatásokra az ukrán kormány közlése szerint további 5,3 milliárd hrivnyát, azaz csaknem 58 milliárd forintot különített el, amivel a rászorulók rezsitámogatására szánt költségvetési összeg meghaladja a 40 milliárd hrivnyát (436 milliárd forintot).

mti