Az iszlám egyik fellegvárában csaptak le az Iszlám Államra



Az iszlám vallás fellegvárának számító Mekkában csaptak le az Iszlám Állam harcosaira a szaúd-arábiai biztonsági erők csütörtökön – jelentette az állami televízió.

iszlam_allam1

Az al-Okaz című szaúdi napilap szerint az állami erők a város keleti peremén körülzártak egy csoport férfit, akik közül négyen életüket vesztették a műveletet követő tűzpárbajban.
Egy vasárnap véget ért kétnapos akcióban

az Iszlám Állam két feltételezett tagjával végeztek a biztonsági erők Bisa tartományban az ország délnyugati részén, egy harmadik szélsőségest pedig megsebesítettek.

Tavaly óta a dzsihadisták több merényletet követtek el a szaúdi biztonsági erők és az ország síita kisebbsége ellen, akiket eretnekeknek tartanak. A szélsőségesek ugyanakkor a királyság szunnita uralkodó elitjét is megvetik, mert szerintük eladták magukat a Nyugatnak, és elárulták az iszlám vallást.

mti