Az elektronikus cigarettát is kitiltják a közterületekről



Május 20-án lép hatályba az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás: nem lehet majd e-cigarettát használni például a munkahelyeken és a játszótereken – írta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala az MTI-nek.

Tilos lesz elektronikus cigarettát használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és azok ötméteres körzetében.

A szabályt megsértők húszezertől ötvenezer forintos bírságra számíthatnak. Az ÁNTSZ szerint ez azért is fontos, mert a fiatalok nem ismerik az e-cigaretta káros hatásait. Felmérések szerint Magyarországon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra 4 százalékra nőtt azoknak a fiatalok száma, akik a hagyományos cigarettát még soha nem próbálták ki, de elektronikus cigarettát már használtak.

Pedig az e-cigaretta nem biztonságos, összetevői között ugyanis egészségkárosító anyagok vannak, arra viszont nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról. Bár használata csökkentheti az elvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget, mintsem megszünteti azt.

mti