Megtalálták a Veronából novemberben elrabolt festményeket



Egy kis folyami szigeten elrejtve megtalálták az ukrán hatóságok azt a 17 barokk és reneszánsz festményt, köztük Tintoretto, Rubens és Mantegna remekműveit, amelyeket tavaly novemberben rabolt el Veronából egy többségében moldovaiakból álló bűnbanda.

festmeny

A legkevesebb 16 millió euró (5 milliárd forint) összértékű műkincsek megkerülését Petro Porosenko ukrán elnök jelentette be Kijevben szerda este, hangoztatva: a „briliáns művelet” sikere is bizonyítja, hogy országa hatékonyan veszi fel a harcot a korrupció és csempészet ellen. Az elnöki hivatal által közzétett videofelvételen látható, amint az ukrán határőrök kicsomagolják a biztonságba helyezett festményeket.

A képeket az ukrán-moldovai határvidéken, Odessza közelében, a Dnyeszter és a Turuncsuk folyó által körülölelt Turuncsuk-szigeten, sűrű bokrok között, műanyag zsákokba rejtve találták meg. A bűnözők azután küldték oda őket – állítólag postán, közönséges csomagküldeményként -, hogy Moldovában márciusban több gyanúsított letartóztatása után nagyszabású hajsza indult a festmények előkerítésére.

Az olasz sajtó úgy értesült, hogy a festményeket egy csecsenföldi megrendelő megbízásából lopták el az olaszországi múzeumból.
Az elkövetők november 18-án este hatoltak be a veronai Castelvecchio városi múzeumba. Az utolsó látogató távozása után, a múzeumzárás előtti percekben érkezett három álarcos, fegyveres rabló közül ketten a bejáratnál álló biztonsági őrt arra kényszerítették, hogy vezesse őket a kiállítótermekbe. A harmadik megkötözte a pénztárosnőt, száját ragasztószalaggal tapasztotta be.

A rablók elvitték nagy mesterek 17 remekművét, köztük Tintoretto öt képét, Jacopo Bellini, Pisanello, Mantegna, Peter Paul Rubens festményeit, a múzeum legértékesebb darabjait. Egyes festményeket kiszedtek a keretükből és összetekertek, másokat kerettel együtt vitték el. A képeket a biztonsági őr gépkocsijával szállították el, majd erről egy másik autóba szálltak át.

Az ügyben márciusban 13 embert tartóztattak le Olaszországban és Moldovában, többségében moldovai állampolgárokat, valamint a rablás idején a múzeumban szolgálatot teljesítő olasz biztonsági őrt, annak ikertestvérét és a testvér moldovai származású feleségét, a feltételezett tippadót. Olasz értesülések szerint Ukrajnában újabb letartóztatások történtek, de az őrizetbe vett személyek száma nem ismert.

A nyomozók 4000 órányi videót néztek meg és telefonbeszélgetések százait hallgatták le, hogy elfogják a gyanúsítottakat. A lehallgatott hívásokban a tettesek gratuláltak egymásnak „a nagy fogáshoz” és arról beszéltek, hogy várniuk kell néhány hónapot az értékes festmények eladásával.
Dario Franceschini olasz kulturális miniszter Veronában „nagy napnak” nevezte a festmények megkerülését, és közölte, hogy azok rövidesen visszakerülnek a Castelvecchio-múzeumba.

Az ukrán hatóságok a múlt hónapban négy, a 17. századi „holland aranykorból” származó festményt szereztek vissza, több mint egy évtizeddel azután, hogy egy hollandiai múzeumból ellopták őket.

mti