ENSZ: Kongóba küldött fegyvereket Észak-Korea



Észak-Korea katonai kiképzőket és fegyvereket küldött a Kongói Demokratikus Köztársaságba egy ENSZ-jelentés szerint.

Észak-Korea pisztolyokat exportált és katonai kiképzőket küldött a Kongói Demokratikus Köztársaságba kétszeresen is megsértve a nemzetközi szankciókat – derült ki az ENSZ jelentéséből.

A Reuters brit hírügynökség még csütörtökön nyert bepillantást egy bizalmas dokumentumba, melyet az ENSZ-nek az a bizottsága készített, amely a Kongó ellen hozott nemzetközi szankciók betartására felügyel. A hattagú, független szakértőkből álló testület már februárban értesítette a világszervezet illetékeseit arról, hogy észak-koreai pisztolyok bukkantak fel kongói katonatiszteknél, továbbá kaphatók ilyenek az ország fővárosában, Kinshasában a feketepiacon.

Az ENSZ-bizottság tudomása szerint Észak-Korea 30 kiképzőtisztet küldött Kongóba. Hogy pisztolyból hányat küldött, arról nem írt a Reuters, de azt tudatta, hogy a maroklőfegyverek még 2014 elején érkeztek a kongói Matadi kikötővárosba.

Észak-Korea kongói pisztolyexportjával kétszeresen is megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának szankcióit. Egyrészt az ázsiai kommunista országnak tilos fegyvert exportálnia, másrészt a Kongói Demokratikus Köztársaságot fegyverszállítási embargó sújtja. Az előírások szerint annak az országnak, amely fegyvert exportál, vagy katonai kiképzőket küld Kongóba, tájékoztatnia kell erről az ENSZ Biztonsági Tanácsának illetékes szankciós testületét.

mti