Ukrajna júliusig megkaphatja az IMF-től az újabb hitelrészletet



A Moody’s nemzetközi hitelminősítő ügynökség szerint Ukrajna még 2016 első felében megkaphatja a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) az ország számára megítélt hitel következő, 1,7 milliárd dolláros részletét – derül ki az ügynökség jelentéséből, amelyet az Ekonomicsna Pravda ismertet.

A Moody’s szerint Ukrajna számára a legfontosabb feladat változatlanul a gazdasági egyensúly megteremtése, valamint a költségvetési hiány csökkentése. A reformok további sikere Kijev és az IMF együttműködésétől függ, amely több hónapos késlekedés után várhatóan most folytatódni fog – vélik az ügynökségnél – írja a karpataljalap.net.

A Moody’s emlékeztet, hogy a politikai és gazdasági reformok Ukrajnában múlt év végén zsákutcába jutottak a költségvetés előkészítése során, majd a közelmúltban, az elhúzódó parlamenti koalícióalakítás miatt ismét.

Az ügynökség megállapítja, hogy az új kormány gyorsan halad a reformprogram újraindítása terén, illetve egy sor olyan kérdésben, amelyek megoldását az IMF feltételül szabta Ukrajnának. Most, hogy az IMF missziója ismét Kijevben tárgyal, a Moody ‘s arra számít, már nyár közepére folyósíthatják Ukrajnának az olyannyira várt újabb hitelrészletet.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy Ukrajna 2015 augusztusában kapta meg a számára tavaly márciusban megítélt, összesen 17,5 milliárd dolláros, négy éven át rendelkezésre álló hitelkeretből a legutóbbi, 1,7 milliárd dollárnyi részletet. Az új ukrán kormány áprilisi megalakulását követően az IMF jelezte, hogy kész az együttműködésre. Az IMF tárgyalóküldöttsége május 10-én érkezett meg Kijevbe, s várhatóan május 18-ig marad az ukrán fővárosban.