Egyedül indul a macedón választásokon a miniszterelnök pártja



A kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE), Nikola Gruevszki macedón elnök pártja lesz az egyetlen induló a június 5-i előre hozott parlamenti választáson a balkáni ország választási bizottságának közlése szerint.

A legnagyobb ellenzéki párt, a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM), az ellenzéki Albánok Demokratikus Pártja, valamint a kormányzó Albán Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) is azért jelentette be, hogy nem vesz részt a június 5-i előre hozott parlamenti választáson, mert szerinte nincsenek meg a tisztességes és szabad választások feltételei, és a választói névjegyzéket is átláthatóvá és korszerűvé kell tenni egy esetleges voksolás előtt.

A testület azt is közölte: két kisebb, parlamenti párt listáját elutasították.

Nikola Gruevszki jelnlegi kormányfő egy vasárnapi interjúban kiemelte, nincs mód arra, hogy a már kiírt választást elhalasszák, azonban hajlandó arra, hogy a voksolás eredményeinek közlését követően azonnal új választást írjon ki.

Ugyanakkor Zoran Zaev, az SDSM elnöke arról beszélt, hogy szerinte nem lehet megtartani a voksolást, és valószínűleg rövid időn belül összehívják az áprilisban feloszlatott parlamentet, hogy a voksolás elhalasztásáról döntsön. Kiemelte, hogy a házelnöknek a macedón törvények szerint indokolt esetben joga van összehívni a már feloszlatott parlamentet.

A választások körüli rendezetlenséget látva az Európai Unió és az Egyesült Államok is kijelentette, hogy nem fogja elismerni a választások eredményét, amennyiben azokon nem vesz részt valamennyi macedón párt, illetve azok a pártok, amelyek a belpolitikai válság megoldását célzó przsinói egyezményt aláírták.

mti