Elítélték az Ungvári repülőtér egykori vezetőjét



Másodfokon elítélték az ungvári repülőtér korábbi igazgatóját, aki miatt tavaly hónapokra visszavonták a légikikötő üzemeltetési engedélyét.

2015-ben egyik napról a másikra záratták be a repülőteret, az utasokat csak a felszállás előtt értesítették arról, hogy aznap nem indul az Ungvár-Kijev járat. Hónapokig csak vonattal és busszal lehetett eljutni a fővárosba. A légikikötő üzemeltetési engedélyét azután vonták vissza, miután kiderült számos biztonsági szabályt megszegtek. Az üzemeltető cég vezetőjét elbocsátották és eljárást kezdeményeztek ellne – írta a galgov.tv.

Az ügy érdekessége, hogy a repülőtér vezetőjét már 2014-ben is szabályszegésen kapta az ügyészség. Akkor a vezető ígéretet tett a hiányosságok pótolására, így eltekintettek a vádemeléstől. 2015-ben az újabb vizsgálaton a repülőtér ismét megbukott. A nyomozók akkor már eljárást kezdeményeztek az ügyben, ami most vétkesnek nyilvánította a repülőtér vezetőjét.

Több hónap kihagyás után április 19-óta fogad és küld járatokat az ungvári repülőtér.