Ungváron emlékművet kapnak az ATO áldozatai



Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója 2015 októberében elrendelte, hogy állítsanak emléket a donbászi konfliktusban elhunyt kárpátaljai katonáknak.

atoEMLEK

A megyei önkormányzat ebből a célból létrehozott egy bizottságot, amelyre négy pályázat is érkezett különböző emlékműveket ajánlva. A győztes művet május 19-én, csütörtökön fogják kiválasztani. A terveket kiállították a megyei közigazgatási hivatal előcsarnokában, amit most mindenki megtekinthet.

Moszkal kormányzó kéri az ATO-áldozatok családtagjait, hogy megtekintve a terveket mondják el véleményüket, amit a bizottság figyelembe fog venni a döntésnél. Az emlékmű Ungváron, a Kálvária temetőben, az ún. dicsőség dombján lesz felállítva.