Hadgyakorlattal üzentek az új tajvani elnöknek



Tajvanon az új, függetlenségpárti elnök beiktatására készülnek. A sziget önállóságát elutasító Peking hadgyakorlatot tartott a közelben.

A partraszállást gyakorló szárazföldi, tengeri és légi csapatok manőverei az éves programban illeszkedtek – közölte a pekingi védelmi minisztérium. A gyakorlaton a 31. kombinált hadtest és a nemrégiben létesített keleti hadszíntér-parancsnokság egységei voltak, a helyszíne pedig a Tajvan szigetével átellenben lévő Fucsien tartomány.

A pekingiek szerint a hadgyakorlat nem irányult egyetlen fél ellen sem, és felesleges a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki. A hongkongi kommentárok és szakértői vélemények szerint azonban nem véletlen, hogy napokkal a megválasztott függetlenségpárti tajvani elnök, Caj Jing-ven beiktatása előtt tartottak hadgyakorlatot – nem volt ugyan nagyszabású a kínai manőver.

Peking árgus szemekkel figyeli, hogy mi történik a Kína részének tekintett Tajvanon attól tartva, hogy a Demokratikus Haladás Párt (DPP) vezetése alá került sziget a függetlenedés irányába halad tovább. Az ország újraegyesítésére törekvő Kínai Népköztársaság vezetése az 1949 óta de facto önálló országként működő Tajvan államiságának deklarálását elfogadhatatlannak tartaná, és akár katonai erővel is megakadályozná.
A kínai diplomácia többször jelezte, hogy amennyiben az új tajpeji vezetés nem hajlandó tartani magát az “egy Kína” elvét elfogadó konszenzushoz, Peking mindent meg fog tenni Tajvan elszigetelésére. Vang Ji kínai külügyminiszternek amerikai kollégája, John Kerry azt mondta, hogy az USA nem változtat Tajvannal kapcsolatos álláspontján, és nem támogatja annak függetlenségét.

Tajpejben a Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokért felelős tanács közleménye szerint a tajpeji kormány sosem fogadta el a Peking értelmezése szerinti “egy Kína” elvet, és megerősítette, hogy a Kínai Köztársaság szuverén állam, ennélfogva: az egyetlen Kína. Ebben szerintük általános egyetértés van a tajvaniak körében.

mti