Stratégiai fontosságú várost foglaltak vissza az Iszlám Államtól



Az iraki kormányerők visszafoglalták az ország nyugati részén fekvő, stratégiai jelentőségű Rutbát az Iszlám Állam harcosaitól – közölte szerdán Haider al-Abádi iraki miniszterelnök.

A kommandósok, katonák, rendőrök, félkatonai szervezetek és határőrök részvételével, valamint az amerikaiak vezette koalíciós légierő támogatásával hétfőn indított támadásban többtucatnyi szélsőséges sebesült meg vagy vesztette életét. A kormányerők megkezdték az Iszlám Állam által hátrahagyott robbanószerkezetek hatástalanítását.

Rutba a dzsihadisták által ellenőrzött szíriai határátkelő közelében található, a település a szélsőségesek fontos hátországának számított az északi és keleti irányú hadműveletekben.

Az ISIS március közepén taktikai céllal ideiglenesen kivonult Rutbából. A dzsihadisták valószínűleg így akarták kideríteni, hogy a helyiek közül kik játszanak össze az iraki hatóságokkal – mondták el az EFE spanyol hírügynökségnek hivatalos források.

Az Anbár tartománybeli Rutba mintegy 360 kilométerre nyugatra fekszik Bagdadtól, a fővárost a jordániai határral összekötő főúton. A várost két évvel ezelőtt foglalta el az Iszlám Állam. Abban az évben a terrorszervezet nagy területeket vont ellenőrzése alá Bagdadtól nyugatra és északra, a rákövetkező évben pedig megszállta Anbár tartomány székvárosát, Ramádit is.

Az iraki erők azóta jelentős területeket foglaltak vissza az IÁ-tól, beleértve Ramádit és a stratégiailag fontos Hít városát, de a dzsihadisták még mindig nagy térséget tartanak megszállva Anbárban, beleértve Fallúdzsa városát, illetve az ő kezükön van Ninive tartomány nagy része is, a székvárossal, Moszullal együtt, amely Irak második legnagyobb települése.

mti