Bajba került az oroszpárti lengyel politikus



A lengyel ügyészség kérelmezni fogja Mateusz Piskorski, a lengyel parlamenten kívüli, Putyin-barát Változás (Zmiana) párt őrizetbe vett, kémkedéssel gyanúsított vezetőjének előzetes letartóztatásba helyezését – közölte a lengyel közszolgálati rádió.

Az IAR lengyel rádiós hírügynökség a lengyel főügyészség közleményére hivatkozva számolt be az ügyről. Közölték azt is, hogy Piskorski, amennyiben a kémkedés gyanúja beigazolódik, egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Korábban Mariusz Kaminski, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter az RMF FM kereskedelmi rádiónak nyilatkozva kilátásba helyezte Piskorski előzetes letartóztatását. Kaminski ezzel megerősítette azokat a szerdai sajtóértesüléseket, melyek szerint a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) házkutatást tartott Piskorski irodájában, és őrizetbe is vette a Putyin-barát törpepárt vezetőjét.
A lengyel sajtóban megjelent – hivatalosan meg nem erősített – kommentárok szerint Piskorskit Kína, illetve Oroszország javára folytatott kémkedéssel gyanúsíthatják.
Piskorski, aki korábban parlamenti képviselő és az Önvédelem (Samoobrona) radikális lengyel parasztpárt tagja volt, a Változás párt alapításával egy időben átvette az Európai Geopolitikai Elemzések Központja nevű agytröszt vezetését is. Az ukrán válság során gyakran bírálta Lengyelország külpolitikáját. Megfigyelőként, s egyben a TASZSZ orosz hírügynökség egyik tudósítójaként jelen volt a Krím félsziget orosz elcsatolását szentesítő 2014-es népszavazáson, valamint a kelet-ukrajnai “köztársaságokban” 2014 novemberében rendezett “parlamenti és elnökválasztáson”. Az ukrán titkosszolgálat (SZBU) ezért nemkívánatos személynek nyilvánította.

Forrás: MTI