Berlin aggódik a török belpolitikai fejlemények miatt



A német kormány aggodalommal szemléli a törökországi belpolitikai fejleményeket, és ezt Angela Merkel kancellár személyesen is jelzi majd Recep Tayyip Erdogan török államfőnek hétfőn Isztambulban – mondta a német kormány szóvivője pénteken Berlinben azzal kapcsolatban, hogy a török parlament elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot.

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte, hogy a német kormány meggyőződése szerint egy ország stabilitásának biztosítékai közé az is hozzátartozik, hogy minden fontos társadalmi csoport rendelkezik parlamenti képviselettel.

A német kormány a vélemény és a sajtó szabadságát is a demokrácia kiemelt fontosságú elemei között tartja számon, és aggodalommal szemléli a török belpolitika “egyre erősödő polarizálódását” – mondta a szóvivő.

Angela Merkel kancellár ezekről az ügyekről is tárgyal majd a török államfővel hétfőn Isztambulban, ahová az ENSZ első humanitárius csúcstalálkozója (World Humanitarian Summit, WHS) alakalmából látogat el.

A kancellár vasárnap Isztambulban találkozik a török civil társadalom számos képviselőjével – tette hozzá Steffen Seibert.

Az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tekintélyes politikusa, Norbert Lammert csütörtökön élesen bírálta az ankarai vezetést az alkotmánymódosítás miatt. A szövetségi parlament (Bundestag) elnöke úgy vélte, Recep Tayyip Erdogan “önkényuralmi hajlamokkal” terhelt politikus, és a javaslat elfogadása azt jelentené, hogy “átlépte a Rubicont”.

Az EU-nak ebben az esetben nem szabad megszüntetnie a Törökországgal szembeni vízumkötelezettséget – hangsúlyozta a Bundestag elnöke.

A török parlament pénteken fogadta el a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosítást, amelyet a Recep Tayyip Erdogan által alapított kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kezdeményezett a török-kurd konfliktussal összefüggésben. A mentelmi jog megszüntetése révén a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) több tucat képviselője ellen indulhat büntetőjogi eljárás.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) egyik vezetője, Heiko Maas igazságügyi miniszter pénteken az ankarai parlament döntésére reagálva azt mondta, hogy “Törökország nem üresítheti ki a jogállami intézményeket, ha tagságot akar szerezni az Európai Unióban”.

(mti)