A nyugati világot fenyegeti az Iszlám Állam



A nyugati világot fenyegeti újabb üzenetében az Iszlám Állam, melynek szóvivője hangüzenetében támadásokra buzdította a terrorszervezet híveit az iszlám böjti hónap, a ramadán idején.

A nyugati világ elleni támadásokra buzdította híveit az Iszlám Állam terrorszervezet az iszlám böjti hónap, az idén június 6-án kezdődő ramadán idején. “A ramadán a megszállás és a szent háború, a dzsihád hónapja.

Isten akaratával a világon mindenhol tegyétek ezt a hónapot a hitetlenek számára a szenvedés hónapjává”

– üzente Abu Mohammed al-Adnani, az Iszlám Állam szóvivője.

A felhívás különösen a terrorszervezet Egyesült Államokban és Európában tevékenykedő harcosainak és szimpatizánsainak szólt.
Al-Adnani a mintegy félórás üzenetben kifejtette, “nem szabad kímélni a civileket”, és azt is kifejtette, hogy a csapásokkal az Iszlám Állam szíriai és iraki fellegváraira mért nyugati támadásokat kell megbosszulni.

A június 6-án kezdődő ramadán idején rendezik meg Franciaországban a labdarúgó Európa-bajnokságot és a Tour de France kerékpáros körversenyt.
Párizs hónapok óta fokozott terrorveszélyre figyelmeztet a nyugat-európai országban. A francia parlament eközben jóváhagyta a tavaly novemberi párizsi merényletek után bevezetett rendkívüli állapot meghosszabbítását.

A német belügyminisztérium egyik szóvivője a napokban azt mondta, a hatóságoknak nincs tudomásuk arról, hogy Franciaországot vagy Németországot a labdarúgó Eb idején fenyegetés érné. Azt azonban megerősítette, hogy az olyan nyugati államok, mint Franciaország, alapvetően az Iszlám Állam célkeresztjében vannak.

mti