Beregszászon folytatódik a Feszty Árpád-emlékév



Történelmi vetélkedőt, kirándulást, íjászati rekordkísérletet és művelődéstörténeti előadást is felölelő programsorozattal folytatódik a Feszty Árpád-emlékév a kárpátaljai Beregszászon június 2. és 4. között – közölte a Feszty-körkép Alapítvány az MTI-vel.

A közlemény szerint a beregszászi program június 2-án Ozsváth Sándor művelődéstörténész Kik vagyunk mi, avagy magyarságunk eredete című előadásával veszi kezdetét a megnyitó után. Másnap, június 3-án a honfoglalás Feszty Árpádot is megihlető emblematikus helyszínéhez, a Vereckei-hágóhoz, a Volóci-völgybe, valamint a munkácsi várhoz szerveznek kirándulást. A

kiránduláson egy rekordkísérletnek is tanúi lehetnek a résztvevők, ugyanis Mónus József világbajnok harci íjász megkísérli átlőni a Vereckei-hágót.

Az emlékév részeként az alapítvány történelmi- és kulturális vetélkedőt szervez a 10 és 18 év közötti magyar fiatalok számára, amelynek Kolozsvár után a második fordulóját a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán rendezik meg június 4-én. A vetélkedőn a honfoglaló magyarok hét vezérére utalva hét csapat méri össze a tudását, közülük ötöt Beregszász delegál, míg két vendégcsapat érkezik Vácról és Kolozsvárról.

A program részét képezi A lovasíjász című film vetítése, valamint a szereplőivel való közönségtalálkozó is – olvasható a közleményben, amely felidézi:

a Feszty-körkép Alapítvány abból az alkalomból nyilvánította Feszty Árpád-emlékévvé 2016-ot, hogy a festőművész 160 éve született, és művésztársaival együtt 120 éve festette meg a magyarok kárpát-medencei honfoglalásának a monumentális festményét.

A Feszty-körképként ismert műalkotás az ópusztaszeri emlékparkban tekinthető meg.

Az emlékév további állomásai között szerepel Szabadka, valamint Feszty Árpád életének utolsó helyszíne, a horvátországi Lovran is. A rendezvénysorozat lezárásaként konferenciát szerveznek a szlovákiai Komáromban található Dunamenti Múzeumban, ahol képzőművészeti, művelődéstörténeti és történészi előadások fognak elhangozni – áll a Feszty-körkép Alapítvány közleményében.

mti