Megpróbálták megölni Turcsinov feleségét



Néhány órája fegyverrel támadtak Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBU) titkárának a feleségére – közölte Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerdán Facebook-oldalán.

„Anna Turcsinovot munkahelyén az egyik kijevi főiskola épületében egy őrjöngő férfi késsel fenyegette, miközben azt üvöltötte: ”felelni fogsz mindenért te szuka”

– írta közösségi oldalán Avakov. Hozzátette az Ukrán Nemzeti Polícia járőrei operatívan reagáltak és megakadályozták a merényletet, elfogták a fenyegetőt, a politikus feleségének nem esett baja.
A kihallgatás során a férfiról kiderült, hogy a megszállt ukrán területről, Donyeck megyéből érkezett és Turcsinov családja ellen tervezett merényleteket.

„A letartóztatott terroristánál több hidegfegyvernek minősülő kést is találtak. Kihallgatása során Turcsinov és az ország vezetőinek a meggyilkolásával fenyegetőzött. Azt kiabálta, hogy tervét majd más véghez viszi”

– fogalmazott bejegyzésében a belügyminiszter, hozzátéve, hogy senki semmit nem visz véghez, az ő oldalukon van az igazság, Turcsinovéknak pedig nincs félnivalójuk, megvédik őket.