Európa segítséget kér a menekültválság megoldásához



A világnak szolidárisnak kell lennie Európával – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a G7 csúcstalálkozóján. Tusk szerint az európai országoknak segítségre van szükségük, hogy megbirkózzanak a közel-keleti válságövezetekből és Afrikából érkező emberáradattal. A második világháború óta most a legnagyobb a menekültek és menedékkérők száma.

Azoknak, akik bírálják Európát, inkább el kell gondolkodniuk, hogyan tudnának nagyobb segítséget nyújtani neki – mondta Tusk. Az Európai Tanács elnöke felszólította a világ legfejlettebb országait: bátorítsák a nemzetközi pénzügyi szervezeteket és más donorokat, hogy növeljék hozzájárulásaikat a menekültkérdés rendezéséhez. Tusk szerint az EU az Európai Beruházási Bankon (EIB) keresztül, illetve egy speciális pénzügyi alap révén anyagi forrásokkal segíti Szíriát, Afrikát és Törökországot, ami mintaként szolgálhat mindenki számára.

Tavaly 1,3 millió ember – főleg a fegyveres konfliktustól sújtott Szíriából és Irakból – kért menedéket az EU-ban. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint idén már 190 ezer menekült jutott el a tengeren Olaszországba, Görögországba, Ciprusra és Spanyolországba. Több mint ezerháromszázan nem élték túl az átkelést.

mti