Rálőttek az EBESZ megfigyelőire Ukrajnában



Kelet-ukrajnai felkelők rálőttek az Európa Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőire a Donyeck megyei Avgyievka település körzetében – közölte pénteken Alexander Hug a nemzetközi szervezet ukrajnai missziójának helyettes vezetője.

Hug elmondása szerint a misszió tagjai Avgyievka és Jaszinovata települések körzetében szokásos járőrkörútjukon voltak, amikor ismeretlenek automata fegyverből tüzet nyitottak járművükre. A támadásban nem sérült meg senki.

A misszió helyettes vezetője úgy vélekedet, hogy egyes emberek azt gondolják, hogy a Donbaszon történt dolgok nem érdemelnek figyelmet. Állítása szerint ez a fajta nézet elutasítandó, ugyanis amíg emberek halnak meg, addig a fájdalom és a szenvedés nem múlhat el. Beszámolójában Alexander Hug rámutatott a ellenőrző-áteresztő pontok zsúfoltságára, elmondta, hogy az egyik ilyennél sorban állás közben halt meg egy férfi.

Ugyan ezen a napon a felkelők Horlovka település közelében lelőtték a EBESZ egyik pilóta nélküli repülőgépét.