Megtriplázzák az ittas vezetésért járó büntetést Ukrajnában



Az ukrán parlament megszavazta kedden azt a törvényjavaslatot, amely az eddigi háromszorosára emeli a pénzbírságot ittas vezetésért, továbbá lehetővé teszi a vezetői engedély bevonását.

ukranjogsi

Ittas, illetve kábult állapotban való járművezetésért az indítvány szerint első alkalommal az elkövetőt 10 200 hrivnya, azaz körülbelül 114 ezer forint pénzbírsággal és a jogosítvány egy évre történő bevonásával fogják büntetni.

Ha a járművezetőt két éven belül ismét ittas vezetésen kapják, akkor a pénzbírság a korábbi duplája lesz, a jogosítványát pedig már három évre vonják be. Ha öt éven belül megint ittasan ül a volán mögé, a bírság ismét duplázódik, vagyis már 40 800 hrivnya, azaz körülbelül 456 ezer forint lesz, és tíz évre fosztják meg vezetői engedélyétől.

Az előterjesztést 254 képviselő támogatta a 450 fős kijevi törvényhozásban.

A belügyminisztérium hivatalos statisztikája szerint Ukrajnában naponta átlagosan 12-en halnak meg autóbalesetben, ami évi 4,5 ezer főt jelent. Ezen felül évente több mint 32 ezren sérülnek meg közúti balesetben.

Ukrajnában a vérben megengedett alkoholszint maximum 0,2 ppm, ha efölötti értéket mér a szonda a sofőrnél, az ittas vezetésnek minősül.

mti