Nem tűri a fogamzásgátlást a török elnök



Egyetlen muzulmán családban sem lehet szó fogamzásgátlásról és családtervezésről, a török népesség növekedni fog, s ebben elsősorban az anyákra hárul a felelősség – fejtette ki hétfőn Ankarában Recep Tayyip Erdogan török elnök.

erdogan

A török államfő egy ifjúsági és oktatási alapítvány rendezvényén határozottan leszögezte, hogy a török népesség létszámát tovább kell növelni. Népességtervezés és születésszabályozás? Egyetlen muzulmán családnak sem szabad magáévá tennie ezt a szemléletet”

– hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: “Folytatjuk azt az utat, amelyet az én istenem és az én szeretett prófétám jelölt ki”. Hangsúlyozta, hogy a népesség növekedése terén az anyákra hárul a legnagyobb felelősség.

Erdogan korábban már többször kikelt az abortusz ellen, amelyet “gyilkosságnak”, “emberiesség elleni bűncselekménynek” minősített. A családtervezést pedig “a török nemzedékek elárulásának” nevezte.

Ugyancsak többször ösztönözte arra a családokat, hogy legalább három gyermeket vállaljanak. Egy alkalommal úgy fogalmazott:

egy gyerek az egyedüllét szinonimája, kettő a versengésé, három az egyensúlyé, négy pedig a bőségé, Isten pedig gondoskodik a többiről.

Erdogannak magának is négy gyermeke van. Ebben a szellemben természetellenesnek nevezte a nők és a férfiak egyenjogúságát, hangoztatva, hogy az iszlám vallás egyetlen helyet jelölt ki a nők számára a társadalomban, mégpedig az anyaságot. Miközben a török elnök a születések számának további emelését szorgalmazza, a népességszaporulat az utóbbi esztendőkben már így is exponenciálisan növekedett, 17,1 ezreléket tesz ki a mintegy 79 milliós országban.

mti