Visegrádi csúcs lesz Prágában



Csúcstalálkozót tartanak a visegrádi országcsoport (V4) kormányfői június 8-án Prágában, ezen Csehország jelképesen átadja Lengyelországnak a regionális csoportosulás soros elnöki tisztségét – közölte honlapján a cseh kormány. Magyarországot a tervek szerint Orbán Viktor miniszterelnök képviseli.

v4ek

Csehország 2015. július elsejétől töltötte be a visegrádi négyek elnöki tisztségét. 2016. július elsejétől a következő egyéves időszakra ezt a tisztséget Lengyelország veszi át tőle.

A visegrádi csoportot 1991-ben Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország hozta létre, hogy elősegítse a régió felzárkózását Nyugat-Európához, illetve az érintett országok csatlakozását az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Csehszlovákia megszűnésével, illetve az önálló Csehország és Szlovákia megalakulásával, 1993-ban a V3 V4-re változott.

A kormányfői találkozókon a V4-országok hagyományosan egyeztetik álláspontjaikat az Európai Tanács következő ülésén esedékes témákban. Ezek most a migrációs válság, a mezőgazdaság helyzete, az európai globális stratégia előkészítése és az EU-tagságról szóló brit népszavazás lesznek.

Fontos napirendi téma lesz a NATO júliusi varsói csúcstalálkozója, a nemzetközi biztonság kérdése is.

A miniszterelnökök egyúttal kiértékelik a cseh V4-elnökség eredményeit, és megvitatják a lengyel elnökség által előterjesztett következő évi programot.

A prágai csúcstalálkozón Bohuslav Sobotka meghívására Orbán Viktor magyar, Beata Szydlo lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök vesz részt. A szlovák kormányfő a közelmúltban súlyos szívműtéten esett keresztül, de fokozatosan visszatér munkájához. Robert Ficóra nagy megterhelés vár amiatt is, hogy július elsejétől fél éven keresztül Szlovákia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökének tisztségét.

mti