Vona Gábor: nemzeti néppárt vált a Jobbikból



A Jobbik hétvégi kongresszusa után még mindig élénk témát biztosít a médiának az ott történtek elemzése, s mindaz, amit a régi-új pártelnök kijelentett. Vona Gábor szerint a magyarországi párt korszakhatárhoz érkezett: stabil politikai erőből, a legnépszerűbb ellenzéki pártból nemzeti néppárttá vált.

 

A vasárnapi tisztújító kongresszus után Vona Gábor az új elnökséget bombaerős, sikerre ítélt csapatként jellemezte. A Jobbik újonnan megválasztott elnöke szerint vagy a Jobbik veri meg a Fideszt, vagy senki, a jövőben pedig ennek a felelősségnek a tudatában teszik majd a dolgukat. “Nemcsak a győzelemre készülünk, hanem a kormányzásra is” – jelentette ki.

Elmondása szerint a Jobbik első dolga, hogy visszaadja a reményt a magyar társadalomnak, amely némán üvölt a változásért. Céljuk, hogy a kormányváltó hangulathoz megalkossák a kormányváltó erőt. A pártelnök a kongresszusi beszédében elmondta: a Jobbikot a magyar fiatalok 53%-a támogatja.

A világhálón elérhető a pártelnök beszédének teljes, vágatlan változata. Ide kattintva megtekinthető.