Elhízásban az oroszok utolérték az az amerikaiakat



Az elhízás terén Oroszország utolérte az Egyesült Államokat, az elmúlt 20 év alatt a férfiak súlyfeleslege több mint duplájára nőtt – jelentette ki csütörtökön Moszkvában újságíróknak Szergej Bojcov, az orosz egészségügyi minisztérium prevenciós szakértője.

duci

Szavai szerint az elhízás az elmúlt két évtizedben “megszűnt elvont problémának lenni” Oroszországban. Mint mondta, a férfiaknál a túlsúlyosság aránya több mint kétszeresére nőtt és elérte a nőkét. Az orosz egészségügyi tárca áprilisban közölte: az 1993-as, a 2003-as és a 2013-as adatok összehasonlításából az tűnik ki, hogy főleg a férfiak körében mutatható ki a testsúlygyarapodás.

A minisztérium által elvégeztetett tudományos kutatás első ízben mutatta ki, hogy Oroszországban az elhízottak száma meghaladja azokét, akik súlyhiánnyal küzdenek.

A FAO adatai szerint a túlsúlyosak aránya Mexikóban a legmagasabb, 32,8 százalék. A második helyen álló Egyesült Államok ettől egyetlen százalékkal marad csak el. A McKinsey tanácsadó cég 2014-es jelentése szerint az elhízás súlyos, évi 2 ezer milliárd dolláros kárt okoz a világgazdaságnak, ami az összesített GDP 2,8 százaléka. A dohányzás és a háborús konfliktusok egyaránt 2,1 ezer milliárd dollárnyi kárt okoznak, a negyedik helyen álló alkoholfogyasztás pedig 1,4 ezer milliárdot.

mti