Fegyveresek támadtak a nigériai olajtársaság egy hajójára, halottak



Ismeretlen fegyveresek támadtak az NNPC nigériai állami olajtársaság egy hajójára a Niger folyó deltájában, megölve hat embert – közölte a nyugat-afrikai ország hadserege csütörtökön.

Nigéria az afrikai kontinens legnagyobb olajtermelő országának számít. “A szándékos támadás során két katona meghalt, egy megsebesült, egy eltűnt, illetve a lakóhajó négy polgári alkalmazottját kivégezték” – derül ki a hadsereg közleményéből.

Mindez szerdán történt Warriban, ahol fegyveresek az elmúlt hetekben számos támadást hajtottak végre olajvezetékek ellen. Muhammadu Buhari nigériai államfő a támadást követően az utolsó pillanatban mondta le a térségbe tervezett látogatását.

A Joint Niger Delta Liberation Force (Egyesült Niger-delta Felszabadító Erő) nevű fegyveres csoport csütörtökön közleményt adott ki, hogy bármilyen típusú repülőgép lelövésére alkalmas, hat rakétával tesztet hajtanak végre a térségben.

“Műveletünk három napja alatt egyetlen repülőgépnek sem szabad elhagynia az országot, mivel függetlenül attól, milyen kicsi, vagy nagy a (rakéták) célba vehetik” – derül ki a csoport közleményéből.

Május elején pedig egy addig ismeretlen felkelő csoport támadt a Chevron amerikai és a Royal Dutch Shell olajipari vállalatok olajvezetékeire. A Niger Delta Avengers (a Niger-delta bosszúállói) nevű terrorszervezet vállalta magára a támadásokat. A nigériai kormány harcot hirdetett a Niger folyó deltájának terroristái ellen.

mti