Szöul egyelőre nem áll szóba Észak-Koreával



Szöul kizárta bármiféle párbeszéd lehetőségét Észak-Koreával mindaddig, amíg Phenjan fel nem hagy nukleárisfegyver-programjával – jelentette ki szombaton Han Min Ku dél-koreai nemzetvédelmi miniszter Szingapúrban, az ázsiai-csendes-óceáni térség magas rangú katonai vezetőinek évente megrendezett biztonságpolitikai konferenciáján.

Han Ki Mun úgy fogalmazott: Észak-Korea legutóbbi felhívása a két Korea közötti párbeszédre, anélkül, hogy említést tett volna a nukleáris leszerelésről, nem más, mint egy őszinte szándék nélküli békejavaslat. Leszögezte, a Koreai Köztársaság nem fog ilyen értelmetlen dialógusokkal foglalkozni.

A védelmi miniszter felszólította a nemzetközi közösséget, hogy közösen lépjenek fel az észak-koreai nukleáris leszerelés érdekében. Ha nem sikerül Phenjan kiszámíthatatlan nukleáris provokációit azonnal megfékezni, szertefoszlik az emberiség álma egy olyan világról, ahol nincsenek atomfegyverek, és elbukik a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó atomsorompó – mondta.

Észak-Korea az utóbbi időben több rakétatesztet, az év elején pedig kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Kína és Oroszország határozottan ellenzi, Japán ugyanakkor támogatja a THAAD típusú amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai telepítését.

mti