Lavrov: Kijev a megállapodások egyetlen pontját sem teljesíti



Lavrov azzal vádolta meg Kijevet, hogy nem hajlandó teljesíteni a megállapodások egyetlen olyan pontját sem, amelyekről a vele szemben álló Donyec-medence vezetőivel kellene megállapodnia.

lavrov_telefon

Mint mondta, az ukrán vezetésnek nem érdeke, hogy működjön a tűzszünet megsértését objektívan és átláthatóan kimutató mechanizmusa. Hangot adott álláspontjának, miszerint a NATO az ukrán helyzettel próbálja meg igazolni tulajdon létezését.

Beszélt arról is, hogy a  Baltikumban nincs olyan fenyegetés, amely indokolná a térség militarizálását, Oroszország negatívan viszonyul a NATO ottani tevékenységéhez és a szövetség infrastruktúrájának az orosz határhoz való közeledéséhez – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a finn hivatali partnerével, Timo Soinival közösen megtartott sajtótájékoztatóján.

Lavrov hangsúlyozta: Oroszország fenntartja szuverén jogát, hogy az általa szükségesnek gondolt, a kockázattal összhangban lévő módszerekkel reagáljon a NATO lépéseire. Szavai szerint a Balti-tenger térségében és az egész északi régióban jelentkező problémákra a meglévő sokoldalú fórumokon kell megoldást találni.

“Megerősítettük azon álláspontunkat, hogy minden országnak szuverén joga olyan politikát választani a biztonsága szavatolásához, amilyet szükségesnek tart”

– mondta.
Soini hangoztatta, hogy az ukrajnai helyzet hatással van az egész európai biztonságra, és aggodalmát fejezte ki az ukrajnai EBESZ-megfigyelők biztonságával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a kelet-ukrajnai helyzet rendezéséről megkötött minszki megállapodásokat végre kell hajtani.

Lavrov emellett arról is szólt, hogy Moszkva és Helsinki egyaránt bízik a kétoldalú kereskedelmi forgalom csökkenésének megállításában. Reményét fejezte ki, hogy ebben szerepe lesz a kormányközi bizottság teljes körű őszi ülésének. Soini bejelentette: Helsinki arra számít, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök július elején Finnországba látogat.

Azt, hogy előkészületek folynak Putyin tervezett júliusi finnországi látogatásához, korábban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő is megerősítette.
Szíriáról szólva Lavrov kijelentette: Moszkva nem engedi meg Washingtonnak, hogy a háta mögött egy B-, C- vagy D-tervet valósítson meg. Az orosz külügyminiszter rámutatott, hogy az elmúlt tíz nap során Törökországból jelentős mennyiségű haditechnikát és fegyverest dobtak át az arab országba.
Mint mondta, az orosz légierő Szíriában a saját helyzetértékeléséből fog kiindulni, ami nem jelenthet meglepetést az Egyesült Államok számára. Megerősítette, hogy Oroszország kész a légierők közötti koordinációra, de leszögezte: Moszkva nem engedi meg, hogy a mechanizmus kidolgozása lehetőséget biztosítson a terroristáknak erőik átcsoportosítására.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország folytatja a szíriai hadsereg légi támogatását, és nem hagyja, hogy Aleppót elfoglalják a terroristák.

mti