Romániai választás – A Magyar Polgári Párt 15 polgármesteri tisztséget szerzett



A Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei – a párt párhuzamos szavazatszámlálása szerint – 15 polgármesteri tisztséget szereztek a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon.

mpp

Biró Zsolt pártelnök hétfőn az MTI-nek elmondta, a párt valamennyi polgármesterjelöltje más magyar jelöltekkel versenyezve győzedelmeskedett. Gyergyószentmiklóson és Tusnádfürdőn az RMDSZ támogatását is élvezte az MPP jelöltje, Székelyudvarhelyen és Szentegyházán pedig az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) koalícióban nyertek. “Ez is azt jelzi, hogy az MPP a kapocs szerepét tölti be az erdélyi magyar politikában” – jelentette ki a pártelnök.
Közölte, Hargita megyében a már említett városokon túl

Kápolnásfalun, Csíkcsicsóban, Gyergyóújfaluban, Kovászna megyében Gelencén, Zabolán és Málnáson, Maros megyében Makfalván, valamint Szatmár megyében Kaplonyban, Egriben, Csomaközön és Mezőteremen szerezte meg az MPP politikusa a polgármesteri széket.

A pártelnök szerint további három településen: Vargyason, Maroskeresztúron és Szilágynagyfaluban is az MPP támogatásával nyerte a választási versenyt egy-egy független polgármesterjelölt, és a polgári párt támogatása kellett ahhoz is, hogy a Máramaros megyei Hosszúmezőn az RMDSZ jelöltje győzzön.

A Magyar Polgári Párt négy évvel ezelőtt hét településen szerezte meg a polgármesteri tisztséget. “Szép eredménynek tartjuk, hogy növekedni tudtunk. Az MPP ezúttal is bebizonyította, hogy helye van a romániai magyar politikában” – jelentette ki Biró Zsolt.

A pártelnök örvendetesnek mondta, hogy a hivatalban levő polgármestereik valamennyien folytathatják a munkát. “Nem az esztelen versenyt szorgalmaztuk, hanem a közösség óhaját vettük figyelembe, és arra is tekintettel voltunk, hogy a magyar érdek sehol se sérüljön” – fogalmazott Biró Zsolt.

A pártelnök azt is megemlítette: valamennyi olyan településen, ahol megnyerték a választásokat, az önkormányzati testületekben is MPP-s többség lesz. Hozzátette, hogy Székelyudvarhelyen és Szentegyházán – ahol az EMNP-vel közösen létrehozott választási koalíció jelöltje nyert – a koalíció szerezte meg a képviselői mandátumok többségét is, és a koalíción belül az MPP juttatott be több képviselőt a helyi tanácsba.

mti