Ankara nem szándékozik felfüggeszteni az EU-val kötött menekültügyi megállapodást



Ankara nem szándékozik felfüggeszteni az Európai Unióval március 18-án kötött menekültügyi megállapodást, amelynek értelmében Törökország visszafogad törvénytelenül Görögországba jutott menekülteket – mondta Numan Kurtulmus kormányfő-helyettes és a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szóvivője újságíróknak Ankarában a hétfői kabinetülést követően.

torok-eu

Kurtulmus kifejtette: most az unión a sor, hogy teljesítse vállalásait. – Hiszem, hogy az EU Törökországhoz hasonlóan az egyezménnyel összhangban cselekszik majd. A szerződés felfüggesztése nem szerepel a napirendünkön, mi továbbra is megteszünk mindent a megállapodás sikerességéért – fogalmazott a politikus.

Emlékeztetett rá, hogy a Törökországból Európába érkező migránsok számában tapasztalt nagymértékű visszaesés egyértelműen azt bizonyítja, hogy Ankara komolyan veszi a kötelezettségeit. Figyelmeztetett: az egyezménynek nem szabadna belpolitikai kérdéssé válnia az unió országaiban.
A Törökország és az Európai Unió között létrejött, a menekültválság megoldását célzó szerződés végrehajtását a két fél nézeteltérései akadályozzák. Brüsszel arra kérte Ankarát, hogy igazítsa az EU-normákhoz a török terrorellenes törvényt. Törökország később azzal vádolta meg az uniót, hogy az a megállapodás után váratlan feltételeket szabott, ami alapján az Európai Unió gátolja, hogy a török állampolgárok megkapják a schengeni vízummentességét a nyugatra tartó migránsáradat megfékezéséért cserében.

Múlt csütörtökön a német szövetségi parlament (Bundestag) elsöprő többséggel népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat. Válaszul Törökország bekérette külügyminisztériumába az ankarai német ügyvivőt, valamint hazarendelte konzultációra berlini nagykövetét. Recep Tayyip Erdogan török elnök akkor azt nyilatkozta, hogy a döntés komoly hatással lesz a német-török viszonyra, Kurtulmus történelmi hibaként értékelte a határozatot.
A közelmúltban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke arra intette Törökországot, hogy teljesíteni kellene mind a 72 kritériumot. Hozzátette, hogy ha a teljesítés foghíjas marad, akkor Recep Tayyip Erdogan török elnöknek kell majd megmagyaráznia, hogy miatta nem utazhatnak a törökök szabadon Európába.

Ankara szerint Törökország már eleget tett a kritériumoknak. Török állami vezetők többször leszögezték: még a vízumkényszer eltörléséért sem változtatnak a szóban forgó törvényen.

Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter korábban jelezte: az egyezmény érvényét veszti, ha Brüsszel nem áll kedvezően a török vízumköveteléshez.
Erdogan pedig néhány hete kijelentette: “Ankara nem tesz további lépéseket a szerződés végrehajtása érdekében, amíg az EU nem dönt a vízummentesség megadásáról. Ne jöjjenek folyamatosan a feltételekkel, ez Törökország!”
Az EU-török alku értelmében a görög szigetekre március 20. óta érkezett illegális határátlépőket visszaküldik Törökországba, ezért cserébe az európai uniós tagországok pedig – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

mti