Közeleg Szaakasviliék pártalapítása



Hónapok óta folyik a diskurzus arról, hogy Miheil Szaakasvili új pártot alapít.

Odessza megye grúz vezetője akár már e hónap végén bejelentheti az új párt megalakulását, melynek minden bizonnyal ő lesz az elnöke. Grúzia egykori elnökének honfitársa, David Szakvarelidze néhány részletet is elárult a megalakulandó új politikai erőről. A botrányos körülmények között eltávolított korábbi főügyész-helyettes szerint ennek az új pártnak egyesítenie kell azokat, akik még hisznek a Majdan eszméiben, kiálltak egy új országért.

Polgári politikai platformnak kell lennie az új pártnak, mondta el, de hozzátette, még nevet sem találtak neki.

Viszont jelezte, ez nem egy grúz mintára alakult politikai szereplő lesz. Félelmeiről is beszélt, miszerint veszélyes dolog, hogy Ukrajnában egyre fontosabb szerephez jutnak a nem teljesen legális félkatonai szervezetek, amelyek az erőszak, a fegyverek hangján kívánják megoldani a problémákat. A volt főügyész-helyettes szerint az utóbbi forgatókönyv több évtizeddel visszavetné Ukrajna fejlődését.

Szakvarelidze Szaakasvili munkája eredményének nevezte Arszenyij Jacenyuk kormányfő menesztését.