NATO-Ukrajna találkozó lesz Varsóban



Államfői szinten tartják meg a NATO-Ukrajna találkozót a júliusi varsói NATO-csúcson – közölte kedden Krzysztof Szczerski, a lengyel államfői hivatal külügyi államtitkára, hozzátéve, hogy a lengyel fővárosban ez lesz az észak-atlanti szövetség és a partnerországok egyetlen ilyen magas szintű találkozója.

Szczerski szerint a csúcstalálkozó során a korábban bejelentett NATO-Grúzia egyeztetést miniszteri szinten rendezik meg.
Az ukrán parlament 2015 decemberében törvénymódosítással eltörölte az ország semleges státusát, és felújította a NATO-hoz való közeledést, melyet korábban Viktor Janukovics, a hivatalából 2014-ben eltávolított elnök állított le.
Andrzej Duda lengyel elnök, aki akkor Kijevben tárgyalt Petro Porosenko ukrán elnökkel, a találkozót követően kijelentette: törekedni fog arra, hogy Ukrajna részt vegyen a varsói csúcson.

A lengyel elnök szerint ez fontos lenne Ukrajna “globális pozíciója”, valamint a kelet-közép-európai térség biztonsága szempontjából egyaránt.

A NATO tagállamai egyöntetűen kiállnak Ukrajna szuverenitásának és területi egységének megőrzése, illetve visszaállítása mellett, viszont megosztottak az ország esetleges NATO-tagságát illetően.

Alekszandr Grusko, Oroszország NATO-nagykövete március végén Grúzia és Ukrajna NATO-aspirációival kapcsolatban kijelentette: “Nem képzelhető el olyan helyzet”, hogy “a szövetség reális terveket készítsen elő a felvételükre, mert az (…) olyan válság szélére sodorná Európát, amelynek méreteit és mértékét ma el sem lehet képzelni”.

A varsói NATO-csúcstalálkozót július 8-án és 9-én tartják. Fő témái között várhatóan a tagállamokat a déli és keleti irányból fenyegető válságok kezelése szerepel, ezen belül a NATO keleti szárnyának tervezett erősítése, valamint az atlanti szövetség lehetséges bővítése is.

mti