Vegyi fegyveres támadásokra képzett ki öngyilkos merénylőket az IÁ



Vegyi fegyveres támadásokra képzett ki öngyilkos merénylőket az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet – jelentette a Fársz iráni hírügynökség kedden egy magas rangú kurd katonai tisztségviselőre hivatkozva.

Az IÁ már több tucat merénylőt képzett ki, hogy Szíriában, Irakban, és a világ más országaiban vegyi fegyveres támadásokat hajtsanak végre – közölte Mohamed Abdur-Rahmán, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet egy tábornoka. Hozzátette, a merénylők között sok a fiatal. 

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) májusban figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam képes vegyi fegyvereket előállítani Szíriában és Irakban. 

John Brennan, a CIA igazgatója már februárban bejelentette, hogy tudomása szerint az Iszlám Állam vegyi fegyverekkel rendelkezik, és már több alkalommal be is vetette őket. A CIA információi szerint


a szélsőségesek képesek kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani.

Az iraki kurd fegyveresek az utóbbi hónapokban több alkalommal arról számoltak be, hogy az IÁ klórgázt vetett be állásaik ellen, általában tüzérségi lövedékeket töltöttek meg a mérges gázzal.

 

mti