A holland kormány enyhítéseket csempészne a társulási egyezménybe



A holland kormány megváltoztatná az Ukrajna és EU közötti társulási egyezményt. Erről a Die Presse írt holland diplomáciai forrásaira hivatkozva.

holland

A holland kormány az április népszavazás eredményeként döntött ilyen lépés mellett, amikor is a holland lakosok többsége a társulás ellen szavazott.

„A hágai kormány a csendes diplomáciát részesíti előnyben. Most, amikor a hollandok vezetik az EU-t lehetőségük van arra, hogy megváltoztassák az EU és Ukrajna közötti társulási egyezmény néhány pontját”

– olvasható a Die Presse cikkében. Például törölnék a védelmi szférában való együttműködés pontját, mivel ennek nem az EU-val kellene foglalkozni, hanem a NATO-nak.

A hollandok garanciát akarnak arra is, hogy Ukrajna nem kap hozzáférést az EU pénzügyi forrásaihoz. Harmadik változás, hogy garanciát akarnak arra, hogy a társulás nem jelenti azt, hogy Ukrajna a 29. EU-tagországgá válhat.

A szöveg megváltoztatásához bele kell egyeznie a többi EU tagországnak is, viszont Lengyelország és a balti országok ellenzik ezeket a változásokat, főleg a katonai együttműködésről szóló pont eltörlését.