Weboldalak ezreit törte fel a dél-koreai tini



Őrizetbe vettek kedden Dél-Koreában egy 16 éves középiskolást amiatt, hogy feltört több ezer hazai és külföldi internetes oldalt – közölte a rendőrség.

A tizenéves az Anonymous nemzetközi hackercsoport követője volt, és 87 országban bejegyzett összesen 3847 weboldalt tört fel tavaly és idén április között. Minden célba vett honlap címoldalára kitette azt az üzenetet, hogy fel lett törve.

Dél-Koreában 141 kisebb és közepes vállalkozás internetes oldalába nyúlt bele, de a rendőrség szerint a feltört internetes felületek száma ennél is nagyobb lehet, mivel a fiatal bevallotta, hogy három évvel ezelőtt kezdett a hackerkedéssel foglalkozni.

A vádlott nem tulajdonított el illetéktelenül információkat, tetteivel inkább produkálni akarta magát. Még a Twitter és a Facebook közösségi portálon is megjelenítette az általa feltört weboldalak listáját.

A diák tavalyelőtt részt vett az Anonymous szervezetnek abban a hackerakciójában is, amelynek a hongkongi demokratikus mozgalom támogatása volt a célja. Egyedül tanulta ki a “mesterséget”:

az iskolai foglalkozások alapján, a Google keresővel talált programok igénybevételével hajtotta végre a terhére rótt bűntényeket.

Családja nem tudott arról, hogy a kamasz három éven át mivel foglakozott, ő pedig azt mondta a rendőrségnek, fogalma se volt róla, hogy amit tesz, az bűncselekmény. Ügyében a rendőrség vádemelést kezdeményezett.

mti