Milliárdokat csalhatott el a képviselő



Letartóztatás várhat az egyik ukrán parlamenti képviselőre, feltéve, ha megtalálják.

Olekszandr Oniscsenko, a Volja narodu (A nép akarata) frakciójának tagja lehet az első „nagy hal”, amit a nemzeti korrupcióellenes ügynökség kifog. A korrupcióellenes ügyészség vezetője, Olekszandr Holodnickij személyesen jelent meg a parlamentben, hogy a képviselők elé tárja, mivel is gyanúsítják társukat, s kérje annak mentelmi jogának felfüggesztését.

Ezt megelőzően Jurij Lucenko főügyész juttatta el a parlamentnek azt a nyomozati anyagot, ami alapján bűnügyi eljárás indulhat ellene.

Azzal gyanúsítják, hogy az állami gázkitermelő vállalat vezetőjeként 3 milliárd hrivnya értékben követett el sikkasztást. Emellett legalább 1 milliárd hrivnyával károsította meg az államot. Amennyiben bizonyítást nyernének a vele szemben megfogalmazott vádak, 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik. Az üggyel kapcsolatban eddig végrehajtott 37 házkutatás alátámasztani látszik az Oniscsenkóval szemben megfogalmazott vádakat.

Maga a képviselő nem jelent meg a parlamentben, s a hatóságok elismerték, nem ismerik a képviselő pillanatnyi tartózkodási helyét, de a mentelmi jogának felfüggesztése után azonnal körözést adnak ki ellene.