Magyar bírálat a vízumdöntések halogatásának



Elhibázottnak és hiteltelennek nevezte hétfőn a magyar külügyminiszter a grúz és az ukrán vízummentesség megadását új feltételekhez kötő „EU-politikát”. A tagállamok nagykövetei várakozások szerint kedden bólintanak rá az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági szankciók hat hónappal történő meghosszabbítására. A Budapest által reklamált politikai vitára csak az októberi EU-csúcson kerítenek majd sort.

A magyar külügyminiszter hétfőn a külügyi tanács ülése után bírálta azt, hogy az EU annak ellenére halogatja a vízummentesség megadását Ukrajnának és Grúziának, hogy a két ország dokumentálhatóan minden feltételnek megfelel. „Az EU elhibázott és hiteltelen politikát visz, mert annak dacára nem akarja megadni a vízummentességet, hogy mindkét ország minden feltételt teljesít” – jelentette ki a külügyi tanács ülését követően Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy ez a hozzáállás erodálja az EU-barát politikai erők támogatottságát, a keleti partnerség hitelességét és a szóban forgó országok belső stabilitására is hatással lehet.

Távolodóban a vízummentesség

Az Európai Unióban egyre erősebbek azok a hangok, miszerint ne kapjanak vízummentességet az azért sorban álló országok, melyek közt ugye Ukrajna is ott van. Ennek az esélyéről Olena Zerkal ukrán külügyminiszter-helyettes nyilatkozott. Kifejtette, hogy az EU-n belül a török helyzet miatt erőltetik ezt az álláspontot.

Hivatalosan csak a grúz vízumliberalizáció volt a miniszteri ülés napirendjén, ám a sorban elöl álló grúz dosszié blokkolása a többiekre, így Ukrajnára is kihat. A hivatalos verzió szerint elsősorban Németország lassítja a folyamatot, mert aggasztja a grúz bűnöző csoportok aktivitása. Meg nem erősített hírek szerint a németek, a franciák és az olaszok együtt blokkolták a legutóbbi belügyminiszteri tanácsülésen a grúzoknak a vízummentesség megadását, mert általában a jelenlegi politikai helyzetben kevés lelkesedést mutatnak a nyitás iránt.

A magyar diplomácia irányítója elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy menetközben új feltételeket támasszon az EU a két országgal szemben a vízumliberalizációban. „Senki sem mondta nekik előre, hogy lesz egy vészfék is (a vízummentesség gyors felfüggesztésére lehetőséget adó klauzula, amit szükség esetén aktiválhatna az EU)” – jegyezte meg Szijjártó, aki szerint nem a vízumpolitika a megfelelő eszköz a bűnözéssel összefüggő aggodalmak eloszlatására – írta a Bruxinfo.