Vereséggel búcsúztak az ukránok



A lengyel labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte a már kiesett ukrán csapatot a franciaországi Európa-bajnokság C jelű négyesének harmadik fordulójában, Marseille-ben, így csoportmásodikként jutott a nyolcaddöntőbe.

A találkozó ukrán mezőfölénnyel kezdődött, az első nagy helyzetre a 18. percig kellett várni, ekkor Andrij Jarmolenko ziccerben eltekerte a labdát a kapu mellett. Az ukrán játékos a legutóbbi két, lengyelek elleni mérkőzésen betalált, emellett egy gólpasszt is adott. A folytatásban néhány kisebb lehetőség adódott ugyan a csapatok előtt, ám nagy veszélyben egyik kapu sem forgott.

A szünet után a kilenc perce pályán lévő Blaszczykowski találatával megszerezte a vezetést a lengyel együttes, amelynek ezt követően további helyzetei is adódtak. Az ukránok nem mondtak le a gólszerzésről, többször is veszélyeztettek, de egyenlíteniük nem sikerült.

A lengyelek – akik Eb-n először jutottak el a kieséses szakaszig – szombaton délután Saint-Étienne-ben az A csoportban másodikként végzett Svájccal mérkőznek a nyolcaddöntőben, míg az ukránok pont nélkül a csoport negyedik helyén fejezték be szereplésüket a kontinensviadalon.

Az ukránok beállítottak egy rekordot: még egyetlen csapat sem maradt rúgott gól nélkül az Eb-ken zsinórban öt meccsen át.

mti