Az LNR elfogott egy ukrán újságírót



A Luganszki Népköztársaságban elfogták Olga Bohdanova ukrán újságírónőt, akit kémkedéssel vádolnak – írja a Korrespondent a RIA Novosztyira hivatkozva.

lnr12

Az LNR Állambiztonsági minisztériumának emberei azzal vádolják az ivano-frankivszki újságírónőt, hogy az SZBU-nak kémkedett. Bohdanova a Golos-info tudósítója. „Az ukrán különleges szolgálatok kérésére politikai és katonai jellegű információkat gyűjtött és adott át kihasználva a személyes kapcsolatát a köztársaság egyik katonájával” – nyilatkozta a luganszki állambiztonsági szerv sajtóosztálya. A tudósítót kémkedés vádjával tíztől-húsz évig terjedő börtönre ítélhetik.

Közben Herszon városi bírósága öt évre ítélt egy Gorlovkából származó férfit, aki a DNR-nek szolgáltatott információkat. Azt is megállapították, hogy 2015 áprilisa és novembere között szolgálatot teljesített a köztársaság egyik különítményében és közben információkat gyűjtött. A megszerzett információt állítólag a DNR Belügyminisztériumában lévő kapcsolatának adta át.