Lengyel ügyészség: szükség van a szmolenszki légikatasztrófa áldozatainak exhumálására



Szükség van a 2010. évi szmolenszki légikatasztrófa összes el nem hamvasztott áldozatának exhumálására – tájékoztatta a sajtót a lengyel államügyészség, miután képviselői kedden a hozzátartozókkal egyeztettek.

A közel ötórás megbeszélésen az áldozatok családtagjait tájékoztatták a lengyel ügyészség által a katasztrófa ügyében folytatott nyomozás állapotáról, és ismertették a tervezett lépéseket is.
A földi maradványok vizsgálatát a közlemény szerint egy nemzetközi csoport végzi majd el. Az a feladatuk, hogy megállapítsák a katasztrófa során elszenvedett sérülések mibenlétét és a halál okát, ami fényt deríthet egyben a katasztrófa okára is.

Utóbbit illetően az orosz és a lengyel vizsgálóhatóságok eddig eltérő részeredményekre jutottak. A bűnügyi vizsgálat mindkét országban jelenleg is folyik, ezeket az orosz szövetségi nyomozó bizottság, illetve a lengyel államügyészség folytatja. Utóbbi áprilisban vette át a nyomozást az akkor megszüntetett katonai ügyészségtől.

A keddi ügyészségi közlemény szerint “a közvetlenül a katasztrófa után az orosz orvosok által készített jelentések döntő többsége jelentős hibákat tartalmazott”. A lengyel vizsgálóhatóság rámutat: a korábban a hozzátartozók kérésére kihantolt kilenc áldozat közül hatnak a személyazonosságát tévesen állapították meg.

Az egyeztetésen részt vevő hozzátartozók egy része azon az állásponton volt, hogy nem szabad a holtak nyugalmát bolygatni, más családok viszont egyértelműen üdvözölték, hogy hat év elmúltával “az ügyben végre szakszerű nyomozás indul”.

Nem ellenzi az exhumálást a katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság párt elnöke sem.

A 2010. április 10-én Szmolenszk közelében lezuhant lengyel kormánygép a Lech Kaczynski néhai elnök vezette magas rangú küldöttséget szállította a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett gyászünnepségre. A szerencsétlenséget a repülőgépen tartozkodó 96 ember közül senki sem élte túl.

mti