Magyarország útépítésbe kezd Kárpátalján



Amint arról a KárpátHír már írt, Hennagyij Moszkal Budapesten járt, ahol kétoldalú megbeszélést folytatott Semjén Zsolttal.

moszkal-pesten

Kárpátalja kormányzója a magyar miniszterelnök-helyettes mellett találkozott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral, Csutora Zsolt külügyi államtitkár-helyettessel és Grezsa István kormánybiztossal.
A megyei közigazgatás sajtószolgálatának jelentése szerint Moszkal megállapodott arról, hogy magyar állami támogatásból újítják fel a vereckei hágóhoz vezető autóutat. A kivitelezők is magyarországi cégek lesznek. A munkások elszállásolását és étkeztetését a megye vállalta magára.

Előrelépés mutatkozik a Beregszászt elkerülő út ügyében is. A magyar fél ukrán állami garanciához kötötte eddig a hitelt, de a megyevezető javaslatára fontolóra veszik, hogy Kárpátalja önkormányzata biztosítja majd a szükséges garanciavállalást. Ez a projekt fontos lenne a vidék gazdasági fejlődése szempontjából, mert így összekötnék az M3-as autópályát a Kijevig vezető nemzetközi főúttal.

Szó esett még a budapesti tárgyaláson az aknaszlatinai sóbánya helyzetéről is.