Ukrajna nem tud megegyezni az IMF-el a nyugdíjkorhatárról



Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap folytatja megbeszéléseit, aminek az egyik fő témája a nyugdíjkorhatár emelése.

A valutaalappal kötött szerződés szerint Ukrajnában növelni kellene a nyugdíjkorhatár, de az ukrán kormány most azon dolgozik, hogy meggyőzze a nemzetközi szervezetet ez gazdaságilag hiba lenne. „A megbeszélések még folyamatban vannak, de nincs még végleges szöveg. Sikerült elérni egy kompromisszumot, hogy a memorandumból kivegyék ezt a kemény követelményt” – mondta Pavel Rozenko, szociálügyi miniszter. Úgy gondolja, hogy a korhatár növelése nem hozná meg a várt hatást, vagyis nem csökkentené a nyugdíjalap deficitjét.

Elmondása szerint magán a rendszeren belül kellene változásokat eszközölni. A nyugdíjalap deficitje az előző évhez képest 65 milliárddal nőtt és jelenleg 145 milliárdot tesz ki – közölte a 7dniv.info.